3(B) indikátor: Hozzáférnek-e az értelmi fogyatékossággal és pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek a többségi társadalom számára elérhető foglalkoztatáshoz? Eléggé befogadó-e a foglalkoztatási rendszer?

Következtetés:
Nem.

Magyarázat:
A jog korlátokat szab a fogyatékossággal élő személyek és különösen a teljesen korlátozó gondnokság alatt állók foglalkoztatása tekintetében, mivel ezek a személyek nem írhatnak alá és nem köthetnek munkaszerződést.[81] A gyakorlatban a legtöbb munkáltató nem kínál munkát a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt álló személyek számára.[82] Az értelmi fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatási aránya igen alacsony és nem nőtt azóta, hogy Magyarország ratifikálta az ENSZ Egyezményt.[83]

Tizenegy értelmi fogyatékossággal élő személy közül csupán egynek van munkája, és ugyanez az arány autizmus esetén csak tizenhét az egyhez.[84] Valamivel jobb a 28 év feletti autista felnőttek helyzete, akik körében a foglalkoztatás aránya egy a héthez.[85] A foglalkoztatott értelmi fogyatékossággal és pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek nagy része szociális intézményekben dolgozik.[86] A szociális foglalkoztatás kormányzati finanszírozását tehát az intézmények veszik igénybe. Az intézményi személyzet nem kap semmilyen ösztönzést, hogy elősegítse a bentlakó fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatását.[87] A nonprofit szervezetek által nyújtott rehabilitációs szolgáltatások hatékonyabbak,[88] kapacitásuk azonban alacsony, finanszírozásuk pedig bizonytalan.[89] Összefoglalva, a fogyatékossággal élő személyeknek nincs lehetősége arra, hogy saját megélhetésüket a munkaerőpiacon szabadon megválaszott munkával biztosítsák.[90]